Csukás István
Hát ég veled
Egy délutánra visszatért az ifjúságom!
Pillanatra még átsuhant az agyamon,
hogy talán a fél marék vitamintabletta
tette, amit bekaptam tavaszi fáradtság
ellen, de nem töprengtem sokat, élveztem,
hogy zúg a vérem, néger-ujj dobolt
a halántékomon, persze női ujj, mert láttam
a bimbós melleket, a csípőket, a homályló
ágyékot, könnyedén átbámulva a ruhán,
két pici nap sütött szememből, morzéztam
sűrűn pislogva ágyba hívó üzenetet, tüdőm
perzselő levegőt fújt, felnyihogtak
a kancák Arábiában, döngött a föld, illetve
a járda Óbudán, ahogy peckesen léptem,
óriás-íj gerincemet sóhajtva nézték
a virágos-kofák, kinyílt nyirkos kezükben
a tegnapi kókadt ibolya, mosolyomban rigók
fürödtek, hajamba szellő bújt, vállamra
tavaszi ég könyökölt: katedrálisablak!
Szép volt, na, csak estefelé már égett
a szemem, zsibbadt a szám, sajgott a vállam,
recsegett a gerincem és egy kicsit már untam
is, hát ég veled, hát ég veled, hát ég veled!